Hogyan elemezzük és oldjuk meg a stresszes helyzeteket az életünkben?

Dale Carnegie 1944-ben kiadta második bestselleré vált könyvét, Ne aggódj, tanulj meg élni! címmel. Ebben a különböző nehézségek megoldására és elemzésére három alapvető lépcsőt javasol. Részlet a könyvből:

A három lépés a következő:

1. Ismerd meg a tényeket.
2. Elemezd a tényeket.
3. Hozz döntést – és aztán járj el ennek alapján.

Kézenfekvő? Hát persze – Arisztotelész is tanította és alkalmazta. És nekünk is alkalmaznunk kell, ha meg akarjuk oldani a minket gyötrő, éjünket-napunkat pokollá változtató gondokat. Lássuk az első szabályt.

Ismerd meg a tényeket. Miért olyan fontos ismerni őket? Mert nélkülük remény sincs rá, hogy intelligensen kísérletezhetünk a megoldással. A tények nélkül csak zavartan kapkodunk. Az én ötletem? Dehogyis, a néhai Herbert E. Hawkes ötlete, aki huszonkét évig volt a Columbia Egyetem dékánja.

Kétszázezer diáknak segített idegesítő helyzetek megoldásában, és azt mondta nekem, hogy „az idegeskedés legfőbb oka a zűrzavar”. Így fogalmazta meg: „A világ összes idegeskedésének a felét az okozza, hogy az emberek úgy akarnak döntéseket hozni, hogy nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel, amelyekre a döntést alapozhatnák.

Például, ha nekem jövő kedden háromkor kell majd megoldanom valamit, akkor jövő keddig nem vagyok hajlandó döntést hozni róla. Közben igyekszem minden tényt megismerni, aminek köze van a problémához. Nem idegeskedem, nem aggódom. Nem töltöm miatta álmatlanul az éjszakám. Csak a tényekre koncentrálok. És mire elérkezik a jövő kedd, ha megvan minden tény, a probléma is megoldja magát!”

Megkérdeztem Hawkes dékánt, azt jelenti-e mindez, hogy sikerült tökéletesen legyőznie az idegeskedést. „Igen, azt hiszem, joggal mondhatom, hogy az életem immár tökéletesen mentes az idegeskedéstől. Az a tapasztalatom, hogyha az ember hajlandó elfogulatlanul, objektíven összegyűjteni a tényeket, akkor a tudás fényében gondjai eltűnnek.”

Hadd ismételjem meg: „Ha az ember hajlandó elfogulatlanul, objektíven összegyűjteni a tényeket, akkor a tudás fényében gondjai eltűnnek.”

Ezzel szemben mit szoktunk mi csinálni? Ha egyáltalán hajlandóak vagyunk a tényekkel vacakolni – és Thomas Edison komolyan gondolta, hogy „nincs olyan fortély, amire az ember hajlandó ne lenne, csakhogy elkerülje a gondolkodás munkáját” -, ha hajlandóak vagyunk a tényekkel vacakolni, akkor vizslaként hajszoljuk azokat a tényeket, amelyek alátámasztják azt, amit hiszünk – és oda se figyelünk a többire! Csak azok a tények kellenek nekünk, amelyek igazolják cselekedeteinket – azok, amelyek kényelmesen beleilleszthetőek vágyainkba, igazolják előre meghozott ítéleteinket!

André Maurois szerint „Minden, ami egyezik személyes vágyainkkal, igaznak tűnik. Ami nem, attól dührohamot kapunk.”

Lehet-e akkor csodálkozni rajta, hogy olyan nehezen találjuk meg gondjainkra a megoldást? Nem lenne-e ugyanilyen nehéz a dolgunk, ha úgy akarnánk megoldani egy másodikos számtanpéldát, hogy meg vagyunk győződve arról, hogy kettő meg kettő az öt? Sok ember teszi pedig pokollá a saját életét meg másokét, mert ragaszkodik hozzá, hogy kettő meg kettő az öt – vagy ötszáz!

Hogyan változtathatunk ezen? Az érzelmeinket el kell választanunk a gondolkodásunktól; és Hawkes dékán szavaival „elfogulatlanul, objektíven” kell összegyűjtenünk a tényeket.

Ez nem egyszerű feladat, ha idegesek vagyunk.

Ha idegesek vagyunk, az érzelmeink uralkodnak rajtunk. De íme két gondolat, melyeket hasznosnak találtam, ha egy kis távolságra akartam kerülni a gondjaimtól, hogy tisztán és pártatlanul nézhessem őket.

1. Mikor a tényeket összegzem, úgy teszek, mintha nem magamnak, hanem valaki másnak kellenének. Ez segít világosan és elfogulatlanul vizsgálódni. Segít kikapcsolni az érzelmeimet.

2. Míg tényeket gyűjtök az engem idegesítő problémáról, azt képzelem, hogy én vagyok az ellenfél ügyvédje. Más szóval, igyekszem minden ellenem szóló tényt összegyűjteni – mindet, ami vágyaim ellen szól, amikkel nem szívesen nézek szembe.

Aztán leírom az ügyet a saját szemszögemből, meg az ellenféléből – és rendszerint rájövök, hogy az igazság valahol középen van.

A következőt akarom mindenki fejébe verni. Sem te, sem én, sem Einstein, sem az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága nem elég okos ahhoz, hogy bármiben értelmesen döntsön, ha nem ismeri a tényeket. Thomas Edison tisztában volt ezzel. Mikor meghalt, kétezerötszáz jegyzetfüzetet hagyott hátra, tele az őt foglalkoztató problémákkal kapcsolatos tényekkel.

Tehát gondjaink megoldásának első szabálya: Ismerd meg a tényeket. Cselekedjünk Hawkes dékánhoz hasonlóan: ne is próbáljuk megoldani a problémát, míg össze nem gyűjtöttük elfogulatlanul a tényeket.

De a világ összes tényének begyűjtése sem segít rajtunk, ha nem elemezzük és értelmezzük őket. Drágán tanultam meg, hogy könnyebb a tényeket elemezni, ha leírjuk őket. Önmagában az, ha leírjuk a tényeket, és világosan megfogalmazzuk, mi is a gondunk, már sokat segít a bölcs döntés meghozatalában.

Charles Kettering szavaival: „A jól megfogalmazott kérdés félig már megoldódott.” Megmutatom, hogy működik ez a gyakorlatban. Mivel a kínaiak szerint egy kép többet ér, mint tízezer szó, bemutatom annak az embernek a képét, aki tettekre váltotta azt, amiről én beszéltem.

Dale Carnegie Mesterkurzusok

Galen Litchfielddel történt meg – évek óta ismerem; az egyik legsikeresebb amerikai üzletember a Távol-Keleten. Litchfield úr Kínában volt 1942-ben, mikor a japánok megszállták Sanghajt. „Nem sokkal Pearl Harbor megtámadása után -mesélte nekem Litchfield úr, mikor egyszer a vendégem volt -, a japánok megszállták Sanghajt. Én az Ázsiai Életbiztosító Társaság igazgatója voltam. A nyakunkra küldtek egy »katonai felszámolót« -valójában egy magas rangú tengerésztisztet, és megparancsolták, hogy segítsek neki felszámolni kintlévőségeinket. Nem volt választásom. Vagy együttműködöm – vagy jaj nekem. És a »jaj nekem« a biztos halált jelentette.

Kényszerűen végigcsináltam azt, amit parancsoltak, hiszen nem volt más választásom. De volt egy csomag részvényünk, 750 000 dollár értékű, melyet lehagytam az admirális listájáról. Azért hagytam le a listáról, mert a hongkongi szervezetünk tulajdona volt, semmi köze sem volt a sanghaji tőkéhez.

Ennek ellenére féltem, hogy bajba kerülök, ha a japánok rájönnek erre. Gyorsan rájöttek.

Nem voltam benn a hivatalban, mikor felfedezték, de a főkönyvelőm igen. Elmesélte, hogy a japán admirális dührohamot kapott, toporzékolt, káromkodott, és tolvaj árulónak nevezett. Szembe mertem szállni a japán hadsereggel! Tudtam, mit jelent ez. A Bridgehouse-ba kerülök!

A Bridgehouse! A japán Gestapo kínzókamrája! Voltak barátaim, akik inkább öngyilkosok lettek, semhogy odakerüljenek. Voltak, akik tíz napi vallatásba és kínzásba belehaltak. És most én kerülök oda! Mit csináljak? Vasárnap délután tudtam meg. Pánikba kellett volna esnem. És pánikba is estem volna, ha nincs határozott módszerem problémáim megoldására. Ha ideges voltam, már évek óta az írógépemhez ültem és lekopogtam két kérdést – és a válaszokat:

1. Min idegeskedem?
2. Mit tehetek?

Eleinte megpróbáltam úgy válaszolni ezekre a kérdésekre, hogy nem írtam le őket. De már évekkel azelőtt felhagytam vele. Rájöttem, hogy tisztábban látok, ha leírok mindent. Ezért e vasárnap délután is azonnal a szobámba mentem a sanghaji Keresztyén Ifjak Egyesületében, és elővettem az írógépem. Gépelni kezdtem:

1. Min idegeskedem?
Azon, hogy talán a Bridgehouse-ba hurcolnak holnap reggel.

Aztán leírtam a második kérdést is:

2. Mit tehetek?
Órákat töltöttem azzal, hogy végiggondoltam és leírtam a négy cselekvési lehetőséget, amelyek előttem álltak – és hogy mire vezetnek.

1. Megpróbálhatok magyarázkodni a japán admirálisnak. De nem tud angolul. Ha tolmácson keresztül magyarázkodom, esetleg megint felingerelem. Ez a halált jelentheti, mert kegyetlen, és inkább elvitet a Bridgehouse-ba, mint hogy vitatkozzék.

2. Megpróbálhatok elmenekülni. Lehetetlen. Állandóan figyelnek. Állandóan jelentkeznem kell, ha a szobámba megyek, vagy ha elhagyom. Ha megpróbálok megszökni, biztosan elfognak és agyonlőnek.

3. Itt maradhatok a szobámban, és messziről elkerülhetem az iroda környékét is. Ha ezt teszem, a japán gyanakodni fog, nyilván katonákat küld értem, hogy a Bridgehouse-ba vitessen, és nem ad lehetőséget a magyarázkodásra.

4. Szokásom szerint bemehetek hétfő reggel az irodába. Ha bemegyek, megeshet, hogy az admirális olyan elfoglalt lesz, hogy eszébe sem fog jutni, mit tettem. És ha eszébe jut is, talán már lehiggadt, és nem fog zaklatni.

Ha ez történik, minden rendben. És ha kérdőre von is, még mindig van esélyem elmagyarázni neki a dolgokat. Tehát, ha szokásom szerint bemegyek hétfőn az irodába, és úgy teszek, mintha minden rendben lenne, akkor kétszeres esélyem van rá, hogy megmeneküljek a Bridgehouse-tól.

Ahogy mindezt végiggondoltam, és a negyedik lehetőség mellett döntöttem, nagyon megkönnyebbültem.

Mikor másnap reggel beléptem az irodába, ott ült a japán, és egy cigaretta fityegett a szája sarkában.

Dühösen nézett rám, mint mindig; egy szót sem szólt. Hat héttel később – hála Istennek -visszament Tokióba, és az idegfeszültségnek vége szakadt.

Mint már mondtam, valószínűleg az életemet mentette meg, hogy azon a vasárnap délutánon leültem, és leírtam az előttem álló lehetőségeket, következményeiket, és higgadtan döntöttem. Ha nem így cselekszem, esetleg bizonytalankodom, és a pillanat hatására a rossz megoldást választom.

Ha nem gondolom végig a problémámat, és nem döntök, egész vasárnap délután őrülten ideges lettem volna. Nyilván aludni sem tudtam volna. Hétfőn nyúzottan és idegesen mentem volna be; ez egymagában felkeltette volna a japán gyanakvását, és cselekvésre késztette volna.

A gyakorlat ismételten bebizonyította nekem, milyen fontos döntésre jutni. A határozottság hiánya, az őrjítő egy helyben topogás kerget embereket az idegösszeomlásba, a földi pokolba. Az a tapasztalatom, hogy gondjaim fele eltűnik, mihelyt tiszta, világos döntésre jutok; további negyven százalékuk meg akkor, amikor a döntésemnek megfelelően cselekedni kezdek. Gondjaim kilencven százalékát el tudom hát űzni e négy lépcső segítségével:

1. Pontosan leírom, hogy mi aggaszt.
2. Leírom, mit tehetek.
3. Eldöntöm, mit teszek.
4. Azonnal elkezdem megvalósítani a döntésemet.”

Galen Litchfield a Starr, Park and Freeman, Inc. távol-keleti igazgatója lett, a cégnek nagy biztosítási és tőkeérdekeltségei vannak. Ennek köszönhetően ő az egyik legfontosabb amerikai üzletember Ázsiában; nekem bevallotta, hogy sikerét nagyrészt annak köszönheti, hogy gondjait ilyen módon elemzi, majd szembeszáll velük.

Miért olyan csodálatos a módszere? Mert hatékony, konkrét és a probléma velejére tapint. Ráadásul megvalósítja a harmadik, nélkülözhetetlen szabályt: Csinálj valamit! Ha nem cselekszünk, minden tényünk és elemzésünk hiábavaló – merő energiapocsékolás.

William James mondta: „Ha egyszer döntésre jutottál, és már csak meg kell valósítani, akkor feledkezz meg az eredménnyel kapcsolatban minden felelősségről és szorongásról.” Tehát, ha egyszer a tények alapján megfontolt döntést hoztál -cselekedj!

Ne állj meg és gondold végig még egyszer.

Ne kezdj el habozni, idegeskedni, hátrálni.

Ne ess áldozatul az önbizalomhiánynak, mely kételyeket szül.

Ne pislogj folyton a hátad mögé.

Egyszer megkérdeztem Waite Phillipstől, az egyik leghíresebb oklahomai olajkutatótól, hogyan valósítja meg döntéseit. Ezt válaszolta: „Az a tapasztalatom, hogyha egy bizonyos ponton túl is töprengünk a problémánkon, zavar és feszültség támad bennünk. Elérkezik az idő, amikor minden további gondolkodás és ténykeresés káros.

Elérkezik az idő, amikor döntenünk kell, cselekednünk, és nem szabad visszanéznünk.”

Miért nem használod fel Galen Litchfield módszerét az egyik problémádhoz most azonnal?

1. Min idegeskedem?
2. Mit tehetek?
3. Ezt fogom csinálni.
4. Mikor fogok hozzá?

Dale Carnegie 1912-ben tanított először hatásos beszédre üzletembereket. A tréningek oly annyira hatásosak voltak, hogy Dale Carnegie hamarosan Amerika vezető üzletembereit, politikusait és cégeit támogatta céljaik elérésében, azáltal, hogy őket kommunikációs, vezetési és kapcsolatmenedzsment területén képezte.

Jelenleg világszerte 90 országban van jelen a Dale Carnegie, 10 millió végzett hallgatóval a hátunk mögött.

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek:

By |2019-10-04T14:40:32+00:00október 4th, 2019|Blog| Hogyan elemezzük és oldjuk meg a stresszes helyzeteket az életünkben? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva