Élj napról napra!

1871 tavaszán egy fiatalember tizennyolc szót olvasott egy könyvben, amelyek meghatározták a jövőjét. Gyakorló medikus volt a montreali kórházban, aki idegeskedett, hogy átmegy-e az államvizsgán, hogy mit fog utána csinálni, hová kerül, lesz-e praxisa, meg fog-e élni.

A tizennyolc szó, amelyet ez a fiatal medikus 1871-ben olvasott, nemzedéke leghíresebb orvosává tette. Ő szervezte meg a világhírű Johns Hopkins orvosegyetemet. Az oxfordi egyetemen az orvostudomány Regius professzora lett – ez a legnagyobb dicsőség, amelyet a brit birodalomban orvos elérhet.

A király lovaggá ütötte. Halála után 1466 oldalon, két hatalmas kötetben lehetett csak megírni az életrajzát.

Sir William Osler volt.

És íme a tizennyolc szó, amelyeket 1871 tavaszán olvasott – tizennyolc szó Thomas Carlyle egy írásából, melyek segítségével aggódás nélkül tudta leélni az életét:

„Nem az a fontos, hogy meglássuk, ami a távol ködébe vész, hanem hogy megcselekedjük, ami most előttünk áll.”

Negyvenkét évvel később, egy balzsamos tavaszi estén, amikor az egyetem kertjében javában nyíltak a tulipánok, Sir William Osler beszédet intézett a Yale Egyetem diákjaihoz.

Elmondta a diákoknak, hogy állítólag a hozzá hasonló embereknek, és neki is, aki négy egyetemen tanított, és írt egy népszerű könyvet, „különleges agyuk van”. Kijelentette, hogy nem igaz. Szerinte közeli barátai tisztában vannak vele, hogy képességei „igencsak közepes színvonalúak”.

Akkor mi volt sikereinek titka?

Kijelentette, hogy nem más, mint amit úgy nevezett, hogy „napról napra” folytatott élet.

Mit értett ezen? Néhány hónappal azelőtt, mielőtt a Yale diákjaihoz beszélt, Sir William Osler átkelt az Atlanti-óceánon egy nagy óceánjárón, amelyen a kapitány a parancsnoki hídon állva csak megnyomott egy gombot, és -hipp-hopp! – fémes csattanások hallatszottak, és a hajó különböző részei lezárultak – megannyi vízhatlan kamra lettek.

„Önök mindahányan – mondta dr. Osler a diákoknak – sokkal csodálatraméltóbb szerkezettel rendelkeznek, mint az a hajó, és hosszabb útra indulnak. Arra buzdítom önöket, tanulják ki saját gépezetük kezelését, hogy napról napra vízhatlan kamrákban tudjanak élni, mert ez a módja a biztonságos utazásnak.

Menjenek föl a hídra, és győződjenek meg róla, hogy legalább a nagy rekeszfalak működnek-e. Nyomják meg a gombot és hallgassák, életük minden szintjén hogyan zárják ki a vasajtók a múltat – a halott tegnapokat.

Nyomjanak meg még egyet, és vasfüggöny ereszkedik a jövő elé – a meg nem született holnapok elé. Ekkor biztonságban lesznek – legalább mára!…

Zárják le a múltat! Hadd temesse el a halott múlt a halottak…

Zárják ki a tegnapokat, melyek »csak bolondok útilámpásai voltak / A por halálba.« A holnap terhe, ha a tegnapéra rakják, és ma cipelik, a legerősebb embert is lehúzza.

Zárják ki ugyanolyan gondosan a jövőt, mint a múltat. A jövő ma van…

Nincs holnap. Ma van az ember üdvözülésének napja. Energiapocsékolás, lelki keserűség, idegesség kíséri annak a lépteit, aki a jövő miatt aggódik….

Zárják hát le a nagy első és hátsó rekeszfalakat, és készüljenek fel rá, hogy napról napra vízhatlan kamrában éljenek.”

Azt akarta-e mondani dr. Osler, hogy ne is próbáljunk felkészülni a jövőre? Egyáltalán nem.

De azzal folytatta beszédét, hogy úgy készülhetünk a legjobban a holnapra, ha minden intelligenciánkkal és lelkesedésünkkel igyekszünk tökéletesen megoldani a ma feladatát. Ez az egyetlen mód, hogy felkészüljünk a jövőre.

Sir William Osler arra buzdította a yale-i diákokat, hogy a Miatyánkkal kezdjék a napot: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.”

Ne felejtsük el, hogy az ima csak a mai kenyerünkről beszél. Nem panaszkodik, hogy a tegnapi szikkadt volt, és nem mondja: „Jaj, Istenem, mostanában száraz idő jár a gabonatermő vidékeken, talán megint aszály lesz – és akkor honnan lesz kenyerem jövő ősszel – vagy elvesztem az állásom -jaj, Istenem, akkor miből lesz kenyerem?”

Nem, ez az ima megtanít arra, hogy csak a mai kenyerünkért könyörögjünk. A mai kenyér az egyetlen, amit meg tudunk enni.

Sok évvel ezelőtt egy ágrólszakadt filozófus vándorolt egy kietlen vidéken, ahol nagyon nehezen éltek az emberek. Egy nap tömeg gyűlt köréje a hegyen, és ő elmondta minden idők talán leggyakrabban idézett beszédét.

Van ebben a beszédben tizenhét szó, amelyek századok múltán is hangosan szólnak: „Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. A mának elég a maga baja.”

Gondoljatok tehát a holnapra, tervezzetek és készüljetek. De ne aggódjatok.

Részlet Dale Carnegie – Hogyan fejezzük be az aggódást és kezdjünk el élni című könyvéből.

Dale Carnegie 1912-ben tanított először hatásos beszédre üzletembereket. A tréningek oly annyira hatásosak voltak, hogy Dale Carnegie hamarosan Amerika vezető üzletembereit, politikusait és cégeit támogatta céljaik elérésében, azáltal, hogy őket kommunikációs, vezetési és kapcsolatmenedzsment területén képezte.

Jelenleg világszerte 90 országban van jelen a Dale Carnegie, 10 millió végzett hallgatóval a hátunk mögött.

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek:

By |2020-03-23T15:15:43+00:00március 23rd, 2020|Blog| Élj napról napra! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva