Az ember, aki majdnem belehalt az idegeskedésbe, majd felépített egy sikeres céget

Az én szememben (Dale Carnegie) az emberi természet legtragikusabb vonása, hogy hajlamosak vagyunk elhalasztani az életet.

Mindannyian egy csodálatos rózsalugasról ábrándozunk, amely a látóhatár szélén virul – ahelyett, hogy élveznénk az ablakunk alatt nyíló rózsákat.

Miért vagyunk ilyen ostobák – ilyen tragikusan ostobák?

„Mily különös is életünk kis körforgása! – írta Stephen Leacock.

A gyermek azt mondja: »Majd, ha nagy leszek«. De mikor lesz ez?

A nagy fiú azt mondja: »Majd, ha felnőtt leszek«.

Aztán felnőttként azt mondja: »Majd, ha megnősülök«. De hát mi is a nősülés?

A gondolat arra változik: »Majd, ha nyugdíjas leszek«.

Aztán nyugdíjasként végigtekint a megtett úton; a tájon mintha hideg szél fújna; valahogy lemaradt az egészről, és most már késő. Csak akkor tanuljuk meg, amikor már késő, hogy az életet élni kell minden napjában és minden órájában.”

A megboldogult Edward S. Evans, Detroitból, majdnem megölte magát az idegeskedéssel, mielőtt megtanulta, hogy „az életet élni kell, minden napjában és minden órájában”.

Szegény családban született, először újságárulással keresett pénzt, majd segéd lett egy fűszeresnél. Később, mikor hét embert kellett eltartania, segédkönyvtáros lett. Bár csekély volt a fizetése, nem merte otthagyni az állását.

Nyolc évnek kellett eltelnie, mire összeszedte a bátorságát, hogy önálló vállalkozásba fogjon. De mikor belevágott, az ötvenöt kölcsönkapott dollárból olyan vállalkozást épített föl, amely évi húszezer dollárt jövedelmezett neki.

Aztán jött a mindent tönkretevő fagy. Kezességet vállalt egy barátja nagy összegű kölcsönéért – és a barátja tönkrement. Ezt a csapást gyorsan követte a másik: a bank, amelyben minden pénzét tartotta, összeomlott.

Nemcsak elvesztette minden fillérét, de tizenhatezer dollár adóssága maradt. Az idegei nem bírták tovább.
„Nem tudtam sem aludni, sem enni – mesélte Dale Carnegie-nek. – Különös betegség tört ki rajtam. Az idegeskedés és csakis az idegeskedés tett beteggé. Egy nap sétáltomban elájultam, összeestem az utcán. Már járni sem tudtam. Ágyba kerültem, és a testem csupa kelés lett. A fekvés is agónia volt. Minden nappal gyengébb lettem.

Végül azt mondta az orvosom, hogy már csak két hetem van hátra. Ez megrázott. Megcsináltam a végrendeletemet, és visszafeküdtem a halálomat várva. Már nem volt értelme küszködni és idegeskedni. Feladtam, megnyugodtam és elaludtam.

Az előző hetekben két órát sem voltam képes egyhuzamban aludni; de most, hogy földi bajaim végükhöz közeledtek, úgy aludtam, mint egy csecsemő. Kimerítő levertségem kezdett eltűnni. Étvágyam visszatért. Elkezdtem hízni.

Néhány hét múlva már járni tudtam, mankóval. Hat héttel később munkába állhattam. Évi húszezer dollár jövedelmem volt azelőtt, és most örültem, hogy találtam egy heti harminc dolláros állást.

Ékeket árultam, melyeket a kocsik kereke alá tesznek szállítás közben. Megtanultam a leckém. Többet nem idegeskedem – nem sajnálom a múltat -nem félek a jövőtől. Minden időmet, energiámat és lelkesedésemet az ékek eladásába fektetem.”

Edward S. Evans gyorsan haladt előre. Néhány éven belül ő lett a vállalat igazgatója – az Evans Products vállalaté. A céget régóta jegyzik a New York-i tőzsdén.

Edward S. Evans nem győzedelmeskedett volna, ha nem tanul meg napról napra élni.

Az Alice Csodaországban című könyvben azt mondja a Fehér Királynő:

„A szabály, hogy lesz lekvár holnap és volt tegnap – de ma nincs.”

A legtöbben így vagyunk vele – bosszankodunk a tegnapi lekváron, és aggódunk a holnapi miatt – ahelyett, hogy a maival vastagon megkennénk a kenyerünket.

Még Montaigne, a nagy francia filozófus is elkövette ezt a hibát.

„Az életem tele volt a legszörnyűbb csapásokkal, melyek java soha nem következett be.” Akárcsak az én életem – vagy a tiéd.

„Gondold meg – mondta Dante -, hogy ez a nap soha nem virrad fel még egyszer.”

Az élet hihetetlen sebességgel rohan. A Föld másodpercenként harminc kilométeres sebességgel száguld a világűrben. A ma a legértékesebb birtokunk. Az egyetlen biztos tulajdonunk.

Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket!

1. Halogatom-e ma az életet azért, hogy a jövőn idegeskedjek, vagy „a látóhatár szélén viruló rózsalugasról” ábrándozzak?

2. Megkeserítem-e néha a jelent azzal, hogy elmúlt dolgokon bánkódom – olyasmiken, amik régen elmúltak?

3. Azzal az elhatározással kelek-e föl reggel, hogy megragadom ezt a napot – a lehető legtöbbet hozom ki ebből a huszonnégy órából?

4. Többet nyújt-e nekem az élet, ha „napról napra élek”?

5. Mikor kezdem el? A jövő héten?… Holnap?… Ma?

Dale Carnegie 1912-ben tanított először hatásos beszédre üzletembereket. A tréningek oly annyira hatásosak voltak, hogy Dale Carnegie hamarosan Amerika vezető üzletembereit, politikusait és cégeit támogatta céljaik elérésében, azáltal, hogy őket kommunikációs, vezetési és kapcsolatmenedzsment területén képezte.

Jelenleg világszerte 90 országban van jelen a Dale Carnegie, 10 millió végzett hallgatóval a hátunk mögött.

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek:

By |2020-04-03T14:48:31+00:00április 3rd, 2020|Blog| Az ember, aki majdnem belehalt az idegeskedésbe, majd felépített egy sikeres céget bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva